Miután szó szerint világszerte szárnyalnak a PS4, avagy a Sony újgenerációs konzoljának eladásai, várható volt, hogy az Xbox One-nal vívott csatában egyrészt a japánok felül tudnak emelkedni, másrészt pedig videojátékos részlegük hosszú évek óta ismét az egekben szárnyal majd. Az elméletet pedig végül a gyakorlat is igazolta, miután a Sony nyilvánosságra hozta legfrissebb üzleti jelentését. [...]
Több fronton is elkeseredett küzdelem folyik azért, hogy hatékonyabbá és versenyképesebbé lehessen tenni a magyar intermodális árufuvarozást, amivel kapcsolatban már néhány apróbb változtatás is komoly sikert eredményezne. Hogy mik ezek? 1. A legfontosabb egy olyan, a világpiaci környezethez igazodó nemzeti közlekedéspolitika kialakítása lenne, ami logisztikai szempontból kínálati, vonzó pozícióba hozná hazánkat. Futár, csomagszállítás: dltmove.hu 2. [...]
A hajléktalanok helyzete évek óta egyre nagyobb problémát jelent világszerte, így többek között Magyarországon is, ahol évek óta próbálnak már tenni valamit például a fővárosból való kiszorításuk ellen, azonban hasztalanul. […]
Rengeteget olvashatunk arról, hogy túlképzés van jogászokból ma Magyarországon, de ez egyáltalán nem biztos, hogy így van. Az viszont tény, hogy a kormány a jogász képzést felvette arra a listára, ahol központilag meghúzott ponthatárok vannak. 460-at kell elérnie annak, aki ügyvéd akar lenni. 460 vagy önköltség A kormány pár éve úgy döntött, néhány szakra nem [...]
Az építőiparban az elmúlt években vagy évtizedekben nem igazán voltak különösebb forradalmak és újdonságok, ebből kifolyólag a panelházak óta szinte ugyanazok a sémák valósulnak meg a gyakorlatban, és az építészek […]
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kéttagú család, aki úgy döntött, hogy a nagyvárosi létforma kihívásai helyett a vidék kényelmét választja következő élettapasztalatául. Legalábbis az elsődleges elképzelések szerint. […]
A modern, rohanó világot élő emberek legnagyobb problémája, hogy túl kevés időt töltenek pihenéssel és alvással. Egy friss kutatás szerint azonban érdemes alaposabban is odafigyelni minderre, hiszen egy napközbeni frissítő szundikálás is képes arra, hogy helyreállítása az alváshiányos állapot által előidézett károsodást. Harminc perc is elég a boldogsághoz A párizsi Sorbonne Egyetem által nyilvánosságra hozott [...]
Magyarország, és ezzel együtt az egész Európai Unió egyik legnagyobb problémája jelenleg a munkanélküliségben keresendő. Míg vannak olyan régiók, ahol nincsenek különösebb problémák – lásd Németország esetét –, addig akadnak tagállamok, ahol nagyon lassú növekedést remélnek – ide tartozik hazánk is –, míg más, a válság által jobban sújtott államokban kilátástalanok a helyzetek a munkanélküliség [...]
A fogyás kulcsa az esetek jelentős többségében megdöbbentően egyszerű, és még többször csak nagyon minimális változtatást követel az emberektől, akik sokszor még ezeket az apróságokat sem akarják betartani, helyette inkább különféle szerekre bízzák magukat és azoktól várják a csodát. AHA diéta vs. rostban gazdag táplálkozás Tény, hogy ma már rengeteg hatásos táplálék-kiegészítő van a piacon, [...]
Egyes kiskutyák azért születnek, hogy kedvenceinkként életünk részesei, a család hű barátai és gyermekeink kedves játszópajtásai lehessenek, így apró csínytevéseivel, szeretetteljes bújásaival nagyon hamar a szívünkhöz nőnek. De vannak olyanok is, akiknek létezése – tökéletes genetikájuk által – a kezdetektől fogva üzletet jelent a gazdák, illetve tenyésztőik számára. Vajon mivel jár egy fajtiszta egyed nevelése? [...]

