Lakás helyett hirdetőtáblákat kapnának otthonul a hajléktalanok

2015.05.11.Pénzügy - Gazdaság - Társadalom 3,2 perc olvasási idő637 szó

A hajléktalanok helyzete évek óta egyre nagyobb problémát jelent világszerte, így többek között Magyarországon is, ahol évek óta próbálnak már tenni valamit például a fővárosból való kiszorításuk ellen, azonban hasztalanul. Mindez természetesen egy kétélű kard, ugyanakkor egy szlovák építész nemrégiben elképesztő ötlettel és újdonsággal rukkolt elő azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne megoldást találni erre a problémára.

A hirdetőtábla mindennek a kulcsa.

Mint ismert, a városokban megtalálható hirdetőtáblák megépítése és fenntartása rendkívül drága, hovatovább bérelni sem túl olcsó ezeket, sokak szerint ráadásul csúnyák és hasztalanok is, hiszen funkcionális célokkal nem rendelkeznek. Michal Polacek, egy elismert szlovák építész azonban most kitalált egy olyan megoldást, amelyekkel utóbbit lehetne orvosolni, lévén a jövőben hasznosítanák a hirdetőtáblákat, méghozzá úgy, hogy azzal a hajléktalanokon is segíthetnének.

A besztercebányai művészeti akadémián végzett Polacek egy Project Gregory névre keresztelt programmal állt elő, amelynek a lényege nem más, minthogy az eddig létező hirdetőtáblákat egy nemzeti finanszírozású program keretein belül kisebb, néhány négyzetméteres mini-lakásokkal egészítenék ki. Az építész szerint a legfeljebb 20 négyzetméteres kis épületek nem kerülnének sokba, azonban sok hajléktalannak lenne egy saját kis élettere, amelyben két szoba kaphatna helyet, az egyik az alváshoz, a másik pedig a főzéshez.

Már készül a prototípus

Ahhoz azonban, hogy Polacek ötlete működőképes lehessen, természetesen előbb fel kell építeni egy prototípust, amihez most egy társával együtt saját céget alapítottak, és a Kickstarter által a közösségi finanszírozás által próbálnak meg pénzt gyűjteni arra, hogy tervük megvalósulhasson. Az első prototípushoz 41 ezer eurót szeretnének összegyűjteni, de természetesen egyetlen ilyen ház felhúzása ennek a töredékébe sem kerül, így ebből az összegből rögtön 10 ilyen kis mini-lakásra szeretnének engedélyt szerezni a szlovák államtól, és reményeik szerint a működőképesség után az állam is belátja majd, hogy tervük rendkívül hasznos.

A kis lakásokba egyébiránt a víz nem lenne bevezetve, az áram azonban igen, méghozzá az adott települések energiahálózatáról, hiszen a reklámtáblákon lévő világítás miatt ma már mindenhol van áram. Ezt természetesen nem az adófizetők pénzéből állnák, hanem a reklámok bevételeiből különítenének el egy rendkívül jelentéktelen összeget, amiért cserébe így egy vagy két hajléktalan is lakáshoz juthatna. A megoldás ráadásul bizonyos cégeknek presztízst is jelenthet, hiszen ezzel szociális célt is szolgálnak, ami növelheti a népszerűséget. Polacek egyébiránt a jövőben nem csak hajléktalanoknak, hanem másoknak is készítenek hasonló, hirdetőtáblás házakat, amelyek lényege, hogy az adott lakás a reklám által extra bevételhez juthatna például a rezsiköltségek rendezéséhez.