Veszély a közösségi hálón: Facebook feltörés
Szinte nincs olyan nap, amikor az IT biztonsággal kapcsolatos hírek között ne szerepelnének a világszinten egyre gyakoribbá váló hackertámadásokkal, kiberbűnözéssel, visszaélésekkel kapcsolatos információk.
A 2013-as évre nézve az előrejelzések is mind amellett szólnak, hogy bizony már nem csak a nagyvállalatok vannak veszélyben, de a kis-, és középméretű cégek is.
Az internet magánemberként történő felhasználásakor sokszor elfelejtkezünk arról, hogy bizony saját, személyes információinkat sem tudhatjuk maximális biztonságban. Sokszor hiába a tűzfal, a frissülő vírusirtók, a hackerek által használt kémprogramok sajnos gyakran anélkül működnek gépünkön, hogy erről tudomásunk lenne. De nem is szükséges feltétlenül a hackerkedésnek ezen szintjéig elmennünk, elegendő csak a legnépszerűbb közösségi oldalra, a Facebook-ra gondolnunk. A statisztikák szerint egy átlag Facebook felhasználó napi majdnem egy órát tölt azzal, hogy a közösségi hálón kattintgat. Az online közösségi élet pedig nyilvánvalóan magával hozza azt is, hogy vannak magánszféránknak olyan szegmensei, melyeket nem szívesen osztanánk meg másokkal. A keresőben Facebook-hackelés után keresgélve azonban meglepő eredménnyel találkozhatunk.
Tény, hogy napjainkban már minden komolyabb hozzáértés nélkül feltörhetjük bárki fiókját – természetesen a megfelelő program használatával. A cselekmény bár kétségtelenül illegális, ez mégsem riaszt vissza sokakat, és akár rosszindulatból, bosszúból, irigységből, vagy puszta unalomból akár néhány kattintással személyes levelezéseinkbe, kapcsolatainkba rondítsanak bele.
Facebook jelszó feltörés
De mit tehetünk az ellen, hogy áldozattá váljunk? Hogyan tehető biztonságosabbá Facebook-fiókunk? A Jelszómester weboldal az IT biztonság legfrissebb hírei mellett a jelszóválasztás fontosságára is igyekszik felhívni a figyelmet, ugyanis nincs száz százalékban biztos módszer a FB feltörésre. Egy rendkívül okosan megválasztott jelszó, vagy a biztonsági beállítások megfelelő alakítása nagymértékben megnehezítheti azok dolgát, akik illetéktelenül szeretnének fiókunkon belül garázdálkodni. Ha azonban már megtörtént a baj, és nem tudunk hozzáférni fiókunkhoz, akkor mindenképpen érdemes a megfelelően kifejlesztett program mellett dönteni, hogy jelszómódosítással, és a szükséges beállításokkal a jövőbeni támadások ellen nagyobb védelmet biztosíthassunk magunk számára.

