Úristen, jön a kistestvér!
Gyakran vége szakad a királylányról vagy királyfiról szóló történetnek, amikor megérkezik a „trónkövetelő” kistestvér a családba. Bár a kilenc hónap elsőre elég időnek látszik arra, hogy felkészüljön csemeténk a második fogadására, mégis nehézségekbe ütközhet az addig megszokott világrend helyett egy módosított verzió elfogadása. De vajon kinek nagyobb stressz a családban a legifjabb jövetele, egyáltalán minden esetben feszültséggel jár a kialakult pozíciók változása?
A trónörökös fogadása
Nőként anyává válásunk útján leginkább az első gyermekünk születése előtt készülünk a legnagyobb izgalommal és figyelemmel az ismeretlen tapasztalatra való felkészülésünk részeként. Amikor a szinte látomásos állapotig fokozódó fájdalom feloldozásaként végre kezünkbe tarthatjuk Egyetlenünket, minden kétséget kizáróan megértjük e pillanatot megelőző események sorozatát, és hihetetlen szeretettel öleljük magunkhoz korábbi szenvedéseink „tárgyát”. Ettől a másodperctől fogva Ő is érzi, hogy e biztonság szent kötelékében építheti kis birodalmát körénk, ahol Ő a középpont, övé a figyelem trófeája. A kényelem és gondoskodás szirmai a lehető legpuhább módon veszik körbe az új jövevényt, kezdve a plüssállatoktól és kirakós játékoktól a százféle babaholmiig.
Rugdalózó változás a családi életben
A kistestvér híre – bármennyire igyekszünk is megkímélni az elsőt – mindenképpen hatással lesz a nagyobbik életére. Az addig kizárólagos holmik és szeretett játékszerek ezentúl megosztásra kerülnek. A figyelem megsokszorozódik, így előfordulhat, hogy nem jut annyi energia egy irányba, mint ahogy korábban volt tapasztalható. Ez óvatlanul eredményezhet rivalizálást a két hasonló korban lévő gyermek között. A születéstől alanyi jogon járó szeretet most már megoszlik, s ezt sok nagyobb testvér nehezen fogadja el. Fontos, hogy ilyenkor ne növeljük az amúgy is meglévő agresszió szintjét ígérgetett fenyítésekkel és korlátozásokkal, melyek még inkább elmélyíthetik a közöttük lévő különbségeket, hanem próbáljuk megérteni miért cselekszik másképpen a szokásoshoz képest. Gyakran fordul elő az, hogy a nagyobbik a kisebbik érkezése miatt úgy érzi, hogy elveszítette az addig biztosnak hitt pozícióját, így teljesen normális reakció, hogy elsőként őt hibáztatja.
Amikor már nem a gólya hozza…
Nemcsak szülőként, hanem gyerekként is fel kell dolgozni a kistestvér érkezését. Szülőként sokat tehetünk azért, hogy már az elejétől kezdve bevonjuk, és a felkészülési időszaknak is aktív résztvevőjévé tegyük a nagyobbikat. Már pocaklakó korban is lehet szervezni olyan programokat, melyekre később összekovácsoló, közös élményekként emlékezhetnek. Bízzunk meg annyira a gyermekünkben, hogy minél részletesebben meséljünk neki, és osszuk meg vele az elkövetkező hónapok változásait!
