Ügyvéd leszek!

2014.02.18.Pénzügy - Gazdaság - Társadalom 2,1 perc olvasási idő426 szó

Sokszor hangoztatják a médiában, hogy telített a jogászpiac, ám mint tudjuk, a tehetség utat tör magának, úgyhogy aki ilyen álmokat dédelget, annak semmiképpen nem szabad feladnia az álmait.

Az egyetem kiválasztása

Akár most érettségiztünk, akár idősebbek vagyunk, egyetemet kell választanunk ahhoz, hogy jogi képzésben vehessünk részt. Budapesten három helyen tanulhatjuk, az ELTE-n, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen. Akik az ország más területén élnek, azok számára is van lehetőség egyetemre járni, hiszen kis hazánk több csücskében is van jogászképzés, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Győrött és Pécsett. A szak indul nappali és levelező tagozaton is, így az idősebbek, a dolgozók is tudnak tanulni, csak jó nagy adag kitartás kell hozzá. Erre a kérdésre majdhogynem lehetetlen válaszolni, ugyanis a jogi képzés mindenütt ugyanolyan, pont ugyanazt tanulják a hallgatók.

A jogi képzés ma Magyarországon

jogász szak itthon osztatlan képzés, vagyis nem bontották meg alap- és mesterképzésre, hanem egységesen öt év. Jól gondoljuk meg tehát, hogy akarunk-e nappali tagozaton öt évet tanulni, vagy inkább dolgozunk, és úgy készülünk fel a vizsgákra. A jogász szakokra nagyon magasak a ponthatárok, tényleg csak a legjobbakat veszik fel kiemelkedő érettségivel. Ha tudjuk, hogy nem érjük el a ponthatárt, inkább jelentkezzünk levelezőre, és fizessük a tandíjat a fizetésünkből. A normál felvételi eljárás február 15-én lejárt, de jelentkezhetünk majd a nyáron a pótfelvételin, vagy akár novemberben a keresztféléves felvételi eljáráson is.

Hogyan lesz belőlem ügyvéd?

Ügyvéd úgy lesz valakiből, ha belép az Ügyvédi Kamarába. Túl az öt éves jogász képzésen a személynek ügyvédjelöltként kell tevékenykednie három évig, és csak azután kezdhet el ő maga is ügyvédként dolgozni. A három éves gyakorlati idő alatt belekóstolhat a gyakorlati helyen a jogász szakma rejtelmeibe, és el tudja dönteni, hogy milyen ügyvéd válik belőle, polgári, vagy éppen büntetőjogi.