A legtöbb emberben benne van az önmaga és környezete iránti aggodalom. Sajnos azonban sokan vannak azok is, nem törődnek vele, a fejlődés, a gyárak, a különféle mérgek pusztítják Földünket, ezért […]
Mivel az úszómedencék nem lakóépületek, illetve még csak hasonló célt sem szolgálhatnak, ezért sokan úgy gondolják, hogy építésükhöz nem szükséges hatósági engedély. Ez azonban korántsem mindig igaz, hiszen vannak kivételes esetek, amikor kell engedélyt kérni ehhez az illetékes hatóságoktól. Hogy mikor és mi szükséges ehhez, azt az alábbi cikkben vesszük sorra. Amikor kell a hatóság […]
A jelek szerint valóban egyre aktívabbá válik a fővárosi ingatlanpiac, amit mi sem bizonyít jobban más, minthogy bár korábban sokan kételkedtek a projekt sikerében, tavaly ősszel mégis sikerült eladni Budapest […]
Noha a kormány határozottan azt várta, hogy a devizahitelek kivonásával megnövekedik majd az emberek hitelfelvételi kedve, ezáltal pedig sokkal kelendőbbé válnak a forinthitelek, azonban az aktuális statisztikák, illetve az első eredmények alapján nem igazán tapasztalhattunk kiemelkedő növekedést ezen a téren. Sőt mi több, a piac, illetőleg a magyar lakosság arra sem igazán reagált, amikor olcsóbbá ...
Bizonyára rengetegen vannak, akik szeretnének kertjükbe egy saját medencét építeni vagy építtetni. Tőlük olcsón kérhet medencét: www.lordsofpool.hu Noha vannak ma már alternatív megoldások, ennek megfelelően a gyorsmedencék, amelyekhez olcsó áron hozzá lehet jutni, felállításuk után pedig akár 2-3 szezonon át is különösebb gond nélkül lehet használni. Mi a helyezet azonban akkor, ha szeretnénk valami tartósabbat? Természetesen ...
Noha a használt lakások ára rendszerint olcsóbb, mint az új építésű otthonoké, nagyon sokan még így sem engedhetik meg maguknak a vásárlást, hiszen sokaknak 5-6 millió forint is hiányzik ahhoz, […]
Többféle módon is lehetőségünk van kidekorálni az otthonunk falát. Sokan a hagyományos festés mellett teszik le a voksukat, ám ez rettentő macerás dolog így télen, pláne akkor, ha nem is értünk igazán hozzá. Persze meg lehet fizetni a mesterembereket is, viszont más módszerrel költséghatékonyabban varázsolhatunk falainknak új dizájnt. Mintás képekkel a falakon igazán egyedivé és [...]
Mivel beköszöntött a hideg idő, ezért egyre kevesebben mernek belevágni a különböző barkácsolási feladatoknak, inkább a jövő évre koncentrálnak, ha felújításokról van szó. A legtöbb munkát érdemes lehet tényleg a jobb időben elvégezni, de a tapétázást simán bevállalhatjuk Karácsony tájékán is. Tapétázás a hidegben? Ha tehetjük, érdemes a jobb időre halasztani a munkát, de vannak ...
Noha a szex minden kétséget kizáróan az egyik legélvezetesebb dolog a világon, összességében vitathatatlan tény, hogy sajnos rengeteg veszélyt is rejteget, ha olyan partnert választunk magunknak, akit korábban nem ismertünk, és nem is védekezünk az együttlét során. A biztonságos szex márpedig rendkívül fontos, hiszen az életünk is múlhat rajta, de tudjuk-e, hogy mit is értünk ...
Mivel nagyon sokan nem tájékozódnak időben vagy megfelelően, ezért rengetegen döntenek rosszul vagy helytelenül, amikor egy otthonuk körüli placc beborításáról van szó. Mivel a beton a legtöbb ember számára a […]

