IT biztonság 2013-ban

2013.08.02.Internet és Információtechnológia 2,1 perc olvasási idő424 szó

Számítógépes kártevők már akkor léteztek, amikor még nem is volt internet, és az informatika még gyerekcipőben járt. Az internet megjelenésével számuk több ezerszeresére nőtt, folyamatosan nő a számunk. Nemcsak a kártevők okozhatnak károkat, hanem a behatolók is, ezért nagyon fontos a megfelelő biztonságtechnikai védelem és rendszeres tesztelés.

Egy cég adatainak, gépeinek és hálózatának figyelme különösen fontos, hiszen senki nem szeretné, ha illetéktelen behatolók próbálkoznának a bejutással, és ellopnák az információkat, vagy egyszerűen csak tönkretennék az elkészített munkát. Érdemes lehet profi biztonságtechnikai szakemberekkel rendszeresen átnézetni, vizsgáltatni a rendszert.

Az auditálás során a megrendelők fizikai hozzáférést biztosítanak a szakembereknek, akik belülről vizsgálják a különböző szolgáltatásokat és szervereket, majd egy kész jelentésben leírják a tapasztalásaikat. Léteznek behatolásos tesztelések is, melyek során külső támadóként próbálnak bejutni a rendszerbe a szakemberek (ahogyan azt egy támadó tenné), és keresik a biztonsági réseket. Igény szerint lehet kérni folyamatos auditálást, mely során folyamatosan figyelik a rendszert, így ha bármi probléma adódna, akkor azonnal lehet cselekedni.

Akik a külső vagy belső forrásból származó szoftverek biztonságáról szeretnének megbizonyosodni, azoknak lehetőségük van igénybe venni a biztonsági elemzéseket, például a forráskód, bináris vagy egyéb, más jellegű elemzéseket. A forráskód elemzés során a programozási hibákat térképezik fel, bináris elemzéskor pedig a szoftvert dinamikus eszközökkel tesztelik. Megnövekedett forgalom esetén érdemes lehet egy terheléses tesztelést is végrehajtatni.

Domain regisztráció és Webtárhely a DoclerWeb-től.

A rendszeres ellenőrzés nagyon fontos, a kártevők folyamatosan szaporodnak, egyre több új jön létre, mutálódnak a vírusok, a hackerek pedig egyre több módszerrel juthatnak be a rendszerekbe, ezért nagyon fontos, hogy a biztonságtechnikában járatos szakemberre, cégre bízzuk a folyamatos ellenőrzést, hogy ne következhessen be semmiféle baj.