Fiatalkori traumák miatt lehetünk hosszútávon szinglik?
Mit ronthatunk el, akkor ha folyamatosan ki-be lépünk a kapcsolatokból, melyek igazából sose tartanak néhány hónapnál tovább? Minden kapcsolat elején hatalmas a fellángolás, úgy érezzük, most aztán tényleg megtaláltuk az igazit, de ahogy telik az idő, kihűl a kapcsolat, és a partner se hoz már annyira lázba bennünket, mint korábban.
Vajon tényleg magunkban kell keresnünk a hibát, vagy valami egészen más dolog áll a háttérben?
A kiskori lelki sérüléseink miatt lehetünk minden kapcsolatban boldogtalanok
A sorozatos rossz választások mögött sajnos sokszor olyan gyermekkorra visszavezethető lelki tényezők állnak, melyekből bár úgy gondoljuk, könnyen feldolgoztuk őket, mégis ráhatással van a felnőtt korunkra, főleg a párválasztás terén. Gyakori az, hogy a gyermekkorukban látott szerepeket újrajátsszuk felnőttként a kapcsolatainkban, még ha ez a dolog egyáltalán nem is tudatos.
Az az édesanya, aki egyedül neveli gyermekit, és bár próbál egy stabil társat találni maga mellé, mégis mindig úgy jön ki a helyzetekből, hogy végül sorra váltogatja a partnereit, egyáltalán nem mutat jó példát a gyermekei számára. Bár az illető bele se gondol, mégis ezzel nagyon rossz hatással lehet a családján. Könnyen előfordulhat, hogy azért, mert nincs egy állandó apakép a gyerekek előtt, felnőtt korukban ők sem tudnak majd hosszú ideig fenntartani egy párkapcsolatot sem.
Tinikor, és az első nagy szerelem
Az egyik legmeghatározóbb élmény az ember számára az, amikor életünk során először leszünk szerelmesek. Főleg a nők esetében gyakori az, hogy egy-egy nagyobb csalódás után, nem igazán mernek megnyílni a férfiaknak, és nehezen tudnak kapcsolatot teremteni velük. Ez természetes, hiszen egyszerűen csak félnek az újabb csalódástól. Gyakori ilyenkor az is, hogy az illető egy számára elérhetetlen emberbe lesz fülig szerelmes, ez pedig úgy is működhet, hogy talán még élőben sose találkoztak (például színész, énekes). Ilyenkor biztonságot nyújt számukra az, hogy az akit szeretnek, teljesen elérhetetlen valójában számára, így pedig megnyugszanak, hogy az illető nem is fog nekik nagy csalódást okozni a későbbiekben neki.
Önbizalomhiány is állhat a rossz kapcsolatok mögött
Sajnos gyakran előfordul az is, hogy a szülő nem érezteti eléggé gyermekével kicsi korban, hogy ő egy értékes ember, vagy éppen az óvodában, iskolában gúnyt űznek belőle valamiért. Ezek a dolgok igencsak megviselik a kicsi gyerekeket lelkileg, még ha egy iskolás kiskamasz már nem is akarja kimutatni, benne maradnak a dolgok, sokszor örökre. Emiatt sokan felnőtt korban is úgy érzik, hogy ők nem elég értékesek, nem elég jók annak az embernek aki mondjuk nekik tetszik.
Kezdeményezni se kezdenek az ismerkedésben, hiszen biztosak abban, hogy visszautasítás lesz a vége. Sok nő érzi azt ilyen, gyermekkori traumák miatt, hogy nem is érdemli meg azt, hogy az adott férfival lehessen, így sokszor magányosan élik le az életüket.
Ezeket a lelki terheket egy életen át visszük magunkkal, de talán itt az idő, hogy feldolgozzuk őket. Ha a traumákon sikerül magunkat túl tennünk, az önbecslésünk is emelkedni fog, és sokkal magabiztosabbak leszünk majd. Ezután pedig, ha elengedtük ezeket a gátlásokat magunkban, könnyen lehet, hogy sikerül ismerkednünk, és megtaláljuk életünk szerelmét.
Forrás: kamagraelado.net