Ezért érdemes bábozni a kisgyermekeinkkel

2019.06.12.Itthon 2,3 perc olvasási idő465 szó

Egy kedves is bábbal rengeteg élményt, és érzést lehet közösen átélni kisgyermekünkkel , mégis kevesen tudják, hogy a báboznának milyen fontos hatásai vannak egy kisgyermek életében. Bábozás közben pedig nem csak jót lehet szórakozni, nevetgélni, és mókázni, hanem rengeteget lehet tanulni is.

Ez a típusú közös játék egyértelműen segíteni tud azon, hogy a gyermek kicsit kilépjen az énközpontúságából. Bábozás (de ugyanúgy babázás) közben a gyermek bele tudja magát élni a másik énjébe, így elkezd majd kikristályosodni a saját énjének is a tudata.

Segíti a kommunikációt, és fejleszti a szem kéz koordinációt is

Szakemberek szerint a bábozás sok mindent megtaníthat a gyermek számára, például azt is, hogy milyen módon tudja levezetni agresszióját egy adott szituációba. Míg bizonyos játékokon, vagy helyzetekben korábban agresszivitást alkalmazott, sok esetben a bábozás rá tudja világosítani arra, hogy miként és miért fontos, hogy megtanulja levezetni magában a kialakult belső feszültséget. Emellett a bábozás rendkívül fejlesztő hatással van a kommunikációra is, hiszen játék közben folyamatosan képes ösztönözni a gyermeket a beszélgetésre, ennek segítségével megtanulnak gesztikulálni, megismerik a hangutánzást, illetve a testbeszédet is.

A különböző bábokkal való éneklés, mondókázás vagy mesélés kiemelkedően tudja fejleszteni az anyanyelvi kommunikációt, emellett segíti a szem kéz koordinációt is. A gyermekek tisztában vannak a bábú igazi lényével, tudják azt hogy valójában ez egy éltettelen tárgy, mely igazából se beszélni, se mozogni nem tud. Ennek ellenér mégis teljes mértékben képesek beleélni magunkat a játékba, minden helyzetet, és szituációt magukénak érezni, amit az adott bábbal eljátszunk.

Egy bábbal rengeteg módon lehet játszani, ennek köszönhetően fejlesztik a kreativitását, és a gyermek fantáziáját is. Ha úgy érezzük, gyermekünk valami miatt folyamatosan szorong, vagy valamilyen frusztráció éri mondjuk az óvodába, mégsem tudja elmesélni, mi a gond, könnyen lehet, hogy bábozás során el tudja játszani az adott szituációt, mely nyomassza, vagy feszültséget kelt benne a mindennapjai során.