Előnyös a kávéfogyasztás a szívbetegek számára?
Egy friss dél-koreai kutatásból kiderült, hogy bár sok helyen még mindig óriási ellenségként és ajzószerként tekintenek a kávéra, összességében azonban ez a fekete ital a jövőben akár a gyógyászatban is felhasználásra kerülhet, a szakértők ugyanis bebizonyították, hogy napi néhány csésze elfogyasztása segíthet elkerülni a szívbetegségek kockázatát.
Csökkennek a kockázati tényezők
A kutatásban több mint 25 ezer dél-koreai férfi és nő vett részt, akiknek rögzítették általános egészségi állapotát, illetve kávéfogyasztási szokásait is, hogy ezt a két adatot összevethessék egymással, méghozzá egy munkahelyi rutinvizsgálat, illetve az alanyok önértékelő beszámolói mellett. Az orvosok egy új képalkotó eljárás segítségével az alanyok szívének egészségét is megvizsgálták, különös figyelmet fordítva a szívkoszorúér-betegségek előjeleire, amelyeket az ér belső falán lerakódó zsír jelezhet elő.
- Ha túlsúlyos, akkor az egészsége érdekében fogynia is kell: http://meizitangkapszula.com
A kutatók ezt követően aprólékosan elemezték a felvételeket olyan aprócska lerakódások után kutatva, amelyek elősegíthetik a szívkoszorúér elzáródásának folyamatát. Érdekesség, hogy a megvizsgált páciensek közül közvetlenül senkinél sem tapasztaltál az orvosok szívbetegségre utaló jeleket, azonban mégis minden tízedik páciens felvételein felbukkantak azok az előjelek, amelyek a probléma kialakulását idézhetik elő.
Ezt követően a kutatócsoport összevetette az eredményeket a páciensek saját bevallásán alapuló napi kávéfogyasztásának mértékével, és kiegészítették azokat olyan eredményekkel is, amelyek a szívbetegség szempontjából kockázati tényezők – tehát dohányzás, testmozgás, örökletes szívproblémák és a többi.
Maximum öt csésze kávé még hasznos is lehet
A szakemberek az eredmények kiértékelése után arra jutottak, hogy a mérsékelt mennyiségű kávéfogyasztók esetében – akik legalább három, legfeljebb öt csésze kávét ittak meg – sokkal kisebb valószínűséggel bukkant fel a szívkoszorúér lerakódására utaló probléma, mint azoknál, akik ennél több vagy kevesebb kávét ittak a mindennapokban.
A kávé egészségre gyakorolt hatásairól ugyanakkor még ennek ellenére is alaposan megoszlanak a vélemények, hiszen korábbi kutatások éppen azt találták, hogy a kávéfogyasztás felelőssé tehető a megemelkedett koleszterinszint és a magas vérnyomás tekintetében is, holott a fentiek éppen azt támasztják alá, hogy bizonyos mennyiségű kávéfogyasztás inkább jót tesz a szív egészségének.
Éppen emiatt a kettősség miatt a kutatók úgy vélik, hogy további kutatások egész sorozatára van még szükség ahhoz, hogy a mostani összefüggéseket tudományosan is megerősíthessék, illetve megmagyarázhassák, hiszen a gyakorlat hátterében bizonyára magyarázat is lapul. Nyugati szakértők szerint a fentiek kapcsán a legfontosabb talán az, hogy a koreaiak összességében egészségesebb étrendet és életmódot követnek, mint a nyugati társadalmak, így ami ott érvényes lehet, az korántsem biztos, hogy például Európában is megállná a helyét.