Betonozás: csinálhatjuk mi, vagy bízzuk szakemberre?
Abban talán mindenki egyetért, hogy ha belevágunk egy építkezésbe, akkor az egy nagy horderejű feladat, és egyedül szinte lehetetlen véghezvinni. Szükség lesz pontos tervezésre és kivitelezésre is, építészt, építési vállalkozókat fogadunk, és persze egyéb szakembereket, akik és cégeket, akik a betonozástól a villanyszerelésen át a vízszerelési munkákig mindent elvégeznek.
Persze vannak, akik spórolási célzattal egy-egy munkafolyamatot inkább házilag oldanának meg. Ilyen például a betonozás, ami egy külső szemlélő számára nem is tűnik nehéznek.
Ha mixerbetont használunk, már betonkeverő meg arányok számolgatása sem kell, csak a megfelelő mennyiség berendelése, és már indulhat is az alapozás. Ám egy ház alapjának elkészítése meglehetősen nagy precizitást igényel, és jóval több, mint a kijelölt helyre kiönteni a betont, aztán elsimítani. Ilyenkor jobban járunk, ha szakembert bízunk meg a betonozással, és nem mi próbáljuk meg egyedül.
De akadnak olyan ház körüli betonozási feladatok, melyeket házilag is el lehet végezni, mint a kisebb kerti járdák, beton lépőkövek elkészítése vagy a kerítés oszlopainak alapozása, így nem árt, ha tudjuk, mi fán terem a betonozás.
Házilag is lehet betonozni, de erre érdemes figyelni
Amikor házilag betonozunk, akkor többféle lehetőség áll előttünk, már ami a betont illeti. Keverhetjük ki mi is a betont, de használhatunk sima zsákos betont, amihez aztán csak a vizet kell hozzáadni. Amennyiben mi kevernénk ki a betont, rendkívül fontos lesz, hogy eltaláljuk a megfelelő cement, sóder és víz arányt.
Hogy milyen arányra lesz szükség, azt a beton felhasználása határozza meg. A gyengébb betonhoz kevesebb cement lesz az ideális, míg ha keményebb betonra van szükség, több cementet kell majd hozzáadnunk a keverékhez.
A keverés is fontos kérdés a beton esetében, melyet lehet kézzel és géppel is végezni, bár a szakemberek a házilag történő betonozásbál is a gépi keverést szokták javasolni. Az alapanyagok sorrendje sem mindegy, előbb a sódert kell beletenni, majd a cementet, ezután pedig jöhet az előre kimért víz.