A Nagy Nap: vagyis a költözés pillanatai

2016.10.03.Itthon 2,9 perc olvasási idő574 szó

Mégha rutinos költözködők vagyunk is, és a tervezés, valamint az ütemterv betartása már nem jelent számunkra kihívást, a nagy nap mindig tartogat új meglepetéseket, amikre nem igazán lehet felkészülni.

Egy-egy ilyen váratlan esemény pedig könnyen megboríthatja az amúgy is kényes lelki egyensúlyunkat; hiszen ilyenkor mindenki pattanásig van feszülve, és továbbra is fontos, hogy rendben menjenek a dolgaink. Van néhány tipp a költözés napjára is, amivel sokat tehetünk az ügy érdekében.

Romlandó ételek kiszortírozása

Fontos, hogy minden romlandó étel ki legyen ürítve a hűtőből, semmi esetre se hagyjunk benne olyan darabokat, amelyek könnyen romlásnak indulnak. Nem kell feltétlenül mindent kidobnunk természetesen, készítsünk ehelyett inkább finom szedvicseket, vagy akár egy egyszerű, könnyű levest.

Fürdőszobai rendrakás

Az utolsó napon is használunk bizonyos tisztálkodószereket, ilyen például a fogkefe, fogkrém, egy-egy szappan, ami lehet akár folyékony is, arckrémek, dezodorok, fésű, stb. Ezek tehát a költözés napján is bent csücsülnek a polcokon, semmiképpen se feledkezzünk hát meg róluk. Fogjunk egy kisebb dobozt, amibe gyűjtsük össze őket az utolsó reggelt követően, címkézzük fel, és máris mehet ez is a költöztető autóra.

Útbaigazítás

A költözést nagy valószínűséggel nem egyedül fogjuk végigcsinálni, még akkor sem, ha effektíve az új helyre csak egymagunk költözünk. Lesz tehát valószínűleg több segítő kéz is, akikre számíthatunk. Ilyenkor – főként, mivel a percek is általában ki vannak számolva – nagyon fontos, hogy mindenki pontosan tisztában legyen a saját feladataival, és ne legyen kavarodás, ne legyen kiesett idő, munka nélkül maradt ember. Előre érdemes leegyeztetni, kinek, mi lesz a feladata, és ehhez következetesen tartani a csapatot az optimális hatékonyság érdekében.

Nagyobb tárgyak előnyben!

A költöztető autóra való felpakoláskor érdemes a legnagyobb dobozokkal, a nagyobb tárgyakkal kezdeni, hiszen később, ha maradna valami, a kisebb holmikat sokkal egyszerűbben szállítjuk át akár saját magunk is az új otthonba. Ezzel együtt pedig érdemes nagyjából azt is megtervezni, hogy az autóban hová, mit helyezünk majd el, hogy a helykihasználás minél hatékonyabb legyen, az átcipekedés pedig minél gyorsabban megtörténhessen.

Régi hely kitakarítása

Természetesen a költöztetés napjára esik – vagy azt követi – a régi hely kitakarítása, ami általában a régi lakók elsődleges feladata. Természetesen túlzásba nem kell esni ezzel sem, de a pókhálózást, ott maradó szekrények, gépek kitörlését, fürdőszoba és konyha kitakarítását, porszívózást, felmosást mindenképpen érdemes megejteni. Ha pedig időnkből és energiánkból futja, akár egy friss festés is beleférhet a falakon.