Nagy kutyát kis lakásba?
Az emberek nagy része már városokban él, panelban, társasházban és egyre többen laknak kisméretű, csupán funkcionális célra tartott lakásokban. A kutyatartás most nagy divatját éli, így egyértelmű, hogy a panelben élők közül is sokan szereznek be egy-egy ebet.
Ezt a szokást erősíti továbbá az ember egymástól való elhidegülésének és a valódi társas kapcsolatokra való elképtelenedésének jelensége, mely miatt az ember az állattal pótolja egyéb kapcsolatait. Mindebből az következik, hogy a panelek egyre inkább megtelnek házikedvencekkel, akik számára nem biztos, hogy tökéletes ez a megoldás.
A nagytestű kutyáknak iszonyú nagy mozgásigényük van. Egy kisméretű állat, mint például valamilyen pincsi, vagy mini terrierek, a nagy mozgásigényüket is ki tudják élni kisebb helyen, mivel míg egy német juhászkutya egyet lép, ők addig hármat. Fontos törődni azzal, hogy a kutyának ne szűküljön be az élettere, a lehetőségei és ne csak minimális ingerek érjék nap, mint nap. Az állatok szeretete nem merül ki abban, hogy magunk köré gyűjtjük és simogatjuk őket. Az állatok szeretete a tiszteletükön is alapszik, így az ő igényeiket is figyelembe kell venni.
Nem lehet azt mondani, hogy nagytestű kutyát panelba vinni állatkínzás. Ha elég időt tudunk vele tölteni és sokszor van lehetősége kifutni magát, sokszor találkozik új szagokkal, új helyeket, a napi sétáltatások pedig soha nem maradnak el, akkor élhető környezetet lehet biztosítani számára még egy panelban, a városban is. A kutya akkor boldog, ha megvannak az alapvető életfeltételei, van egy szerető gazdája és van lehetősége szórakozni. Az alapvető életfeltétel az étel, a folyadék, a fekhely, a fizikai és lelki épségének biztosítása, de alapvetőnek számít a testmozgás biztosítása is.
A kutya feszült, kedvetlenné válik, ha nincs lehetősége kifutnia magát. A farkasok, melyek a kutyák ősei, nagy távokat tesznek meg a vadonban, a kutya alapvetően mozgékony állat.
Ha nagytestű kutyát viszünk panelba, számolnunk kell azzal, hogy nagyobb távra kell vinni sétálni, mint egy tacskót. Fontos, hogy legyen a közelben zöld övezet, vagy ha nem is közelben, de napjában egyszer elérhető távolságra, így vagy a délelőtti vagy a délutáni séta alkalmával meg lehet látogatni a parkot, ahol el lehet engedni futkározni az ebet. Természetesen csak akkor ha jól meg van nevelve. Az is fontos, hogy viszonylag sűrűn vigyük kirándulni. A természet minden városból elérhető, igaz néha macerás kijutni, de a kutyának szüksége lehet egy fárasztóbb napra például havonta.
Nem csak a nagytestű kutyáknál, mint a németjuhász, bernáthegyi stb van szükség a napi kettő sétáltatásra. Minden kutyának szükséges, hogy napjában kétszer elvégezhesse a dolgát, mozogjon, élményeket gyűjtsön, ne csak a panel falait bámulja. Az állattartás felelősséggel jár, a sétáltatás nem maradhat el, ahogy a nagytestű kutyák számára rendszeres mozgási lehetőség biztosítása sem.

