Erre számíts, ha webáruházat nyitsz

2015.11.02.Internet és Információtechnológia 2,9 perc olvasási idő586 szó

Kétségtelen tény, hogy bár a hagyományos boltok és üzletek forgalmát sem veszélyezteti semmi, a jövőben azonban egyre nagyobb lesz az internetes boltok jelentősége, amit mi sem bizonyít jobban más, minthogy csak 2014-ben egy teljes év alatt mintegy 30 százalékkal növekedett meg a magyarországi internetes boltok forgalma a korábbi eredményekhez mérten.

A webáruházak helyzete Magyarországon

Az eNET által végzett legutóbbi felmérések kimutatták, hogy a webshopok forgalmának növekedését még a gazdasági válság sem tudta visszavetni, így csak hazánkban 2013-ban már több mint 200 milliárd forintnak megfelelő összegű kiskereskedelmi forgalmat bonyolítottak le az itthoni webshopok, ami a teljes kiskereskedelmi forgalomnak közel 3 százaléka volt. A jelek szerint a vasárnapi zárva tartás életbe léptetésével a magyar internetes boltok forgalma minden korábbinál jelentősebb lehet az idén, azonban az elemzők attól tartanak, hogy előbb vagy utóbb, de az a bizonyos lufi ki fog pukkanni. Az utóbbi években ugyanis rohamosan megemelkedett itthon a webáruházak száma, így mielőtt bárki megnyitná saját boltját, érdemes azért szembesülni a szomorú valósággal.

Ez nem más, minthogy a hivatalos adatok szerint az internetes áruházak által lebonyolított forgalom közel 90 százalékát közel 100 olyan webáruház bonyolítja le, amelyek a legnagyobbak és legismertebbek. A többi néhányezer magyar internetes bolt tehát a teljes piacnak mintegy alig 10 százalékán osztozkodik, ahová betörni szinte lehetetlenség, de legalábbis rendkívül nehéz feladat abban az esetben, ha a meggazdagodás, vagy a biztos megélhetés a célunk.

Már szinte mindenki internetezik, és bármit megvesznek

Amit azonban nem árt még tudni a hazai piaci helyzetről, hogy az interneten Magyarországon kis túlzással bármit el lehet adni. Kutatások és számok igazolják, hogy a vevők gyakran olyan árucikkeket is előszeretettel megvásárolnak ilyen formában – csak mert éppen akciós vagy jó áron van, esetleg egy hirdetésben meglátják –, amire korábban egyáltalán nem volt szükségük, esetleg mindenképpen szerették felpróbálni, esetleg élőben is megnézni, megfogni. Néhány évvel ezelőtt például még a közvélemény szerint teljesen elképzelhetetlen volt, hogy az interneten keresztül vásároljunk cipőt vagy ruhát, ma azonban mégis rengeteg bolt képes óriási forgalmat lebonyolítani ilyen eladásokból.

Az internetes kereskedelem és a hagyományos boltok egyébiránt meglepően nagy párhuzamban állnak egymással számtalan szempontból, így például a bevételek alakulásának tekintetében. Ha webáruházat nyitunk, akkor tudnunk kell, hogy bevételeink jelentős része az év utolsó két hónapjában érkezik majd be, hiszen a statisztikák szerint az online webáruházak bevételeinek közel 25 százaléka a karácsonyi időszakban folyik be. Fontos ezt is bekalkulálnia egy friss internetes boltnak, ha például idejekorán sikert szeretne elérni, de éppen az év elején, avagy a legnagyobb holtidőszakban nyitotta meg kapuit.