Mire számíthatnak a jövőben a kisvállalkozók?

2014.05.29.Itthon 3,5 perc olvasási idő696 szó

Manapság a kisvállalkozások egyre több támogatási formájával találkozhatunk, és a jogszabályi háttér is egyre szélesebb körű.  A munkahelymegőrzést fontosnak tartják a jogalkotók, ugyanúgy, mint akár a nők 40 éves munka-jogviszonyának megszerzését, vagy a különböző fejlesztéseket. Egyre több álláshirdetést találunk kifejezetten pályakezdő fiatalok számára is, és ennek is számottevő része kisvállalkozás.

Nézzük a pályázatokat, mint támogatási forrásokat, amelyekre igényt tarthatnak.

Európai Unios fejlesztési források

Magyarország Unios pályázatokon 14 operatív programban nyert pályázatot, és az első negyedévben a kifizetett pénzek összege 1510 milliárd forint, ami a becslések szerint év végére 1600 milliárd forintra növekszik majd. Így megállapították, hogy az unios intézményrendszer ebből a szempontból olyan sikereket ért el Magyarországon, amire eddig még nem volt példa. Hogy ebből a vállalkozások fejlesztésére mennyi jut (telephelyfejlesztés, IKT szektor fejlesztése, technológiai fejlesztés, munkahelyteremtés stb.), azt nem számszerűsítették, de közölték, hogy az új támogatások 60 %-át közvetlenül a vállalkozások pályázhatják majd meg. Ez nagy lehetőséget jelent a számukra, idén ugyanis egy új – hétéves – költségvetési ciklus indult.

Hangsúlyt kapnak a turisztikai fejlesztések

Fontosnak tartják a falusi és egyéb szálláshelyek kialakítását, valamint fejlesztését, ifjúsági szálláshelyek kialakítását, valamint az agroturisztikai szolgáltatások erősítését is, folyamatosan várhatók újabb és újabb pályázati kiírások e területen. Ezen belül is a fenti célterületeket támogatnák erősebben:

  • vidéki térségekben szálláshelyek kialakítása, korszerűsítése, és akadálymentesítése
  • a gyermek- és ifjúságturizmushoz szintén minőségi szálláshelyek kialakítása, valamint a meglévők fejlesztése
  • illetve a nem szálláshelyhez kötődő turizmushoz (agro- vadász- horgász-, lovas-, erdei-, vízi- és borturizmushoz) kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése, mint épület, építmény kialakítása, bővítése, és eszközrendszer fejlesztése.

A telephelyfejlesztés kiemelt figyelmet kap

A Magyarországon székhellyel, telephellyel vagy fiókkal rendelkező vállalkozások az előrejelzések szerint továbbra is számíthatnak olyan támogatásokra, amelyek segítséget nyújtanak a meglévő telephelyek korszerűsítéséhez, de akár új fiókok kialakításához is. A technológiák korszerűsítése pedig örök téma, ebben sem fognak hiányt szenvedni a vállalkozások, számíthatnak hozzájárulásra ezen a téren is, legyen szó akár építésről, bővítésről, eszközbeszerzésről, vagy licenszről. Mértéke pedig akár a 60 millió forintot is meghaladhatja majd.

Porondon az energetikai korszerűsítés

A távhő-szektor méltán számíthat erőforrás-támogatásra az elkövetkezendő években ezen a téren, hiszen tavaly megindult az Unio támogatása a megújuló energiaforrásokat és az energetikai korszerűsítést illetően is. A környezetvédelem az Unioban egyre nagyobb hangsúlyt kap, és ez magával hozza azt is, hogy egyre több támogatási lehetőséget nyújtanak a vállalkozások számára az egyébként költséges energiahatékonysági korszerűsítéseket illetően, amelyekkel általában vissza nem térítendő támogatás formájában találkozhatunk. A támogatás mértéke pedig akár az 50 %-ot is elérheti.