Nem indult minden simán az ötödik élő showban, ugyanis pénteken Bozsek Márk kijelentette, feladja a tehetségkutatót. A műsor szerkesztői visszahozták a ByTheWayt, akiknek egy éjszaka állt rendelkezésére, hogy csodát tegyen, és megtanuljon két dalt. A dívák és szívtiprók éjszakáján a mentorok nem hagyhatták szó nélkül Bozsek Márk távozását. Egyik zsűritag sem szidta le ezért az ...
A hazai X-faktorok négy éves történelmében még nem volt visszalépésre példa, bár tavaly Zámbó Krisztián többször is fenyegetőzött a kilépéssel, végül nem tette meg. A Barátok köztből megismert Bozsek Márk azonban úgy határozott, fittyet hány a szerződésre és a kötelességeire, ő bizony nem akar tovább döntőzni. Akár a végső győzelmet is megcsíphette volna Bozsek Márk, ...
Már a negyedik élő shownál jár a 2013-as X-faktor. Kilenc versenyző van már csak versenyben, egyedül Geszti Péter nem veszített még egyet sem a három mentoráltja közül. Csordás Ákosnak és a ByTheWaynek kellett párbajoznia. Ha hétvége, akkor X-faktor! A negyedik élő adást az előző héten párbajozó és továbbjutó Batánovics Lili kezdte meg. Nem egyszerű dolog ...
A kilencvenes évek végén és az ezredforduló környékén nagyon nagy népszerűségnek örvendett Kreisz Rudolf, alias Krisz Rudi. A popzenét játszó énekes ugyan még kiadott pár lemezt a kétezres években, mára már keveset hallani róla. Jelenleg sem a zenéje van terítéken, hanem az adócsalási ügye, melyben a bíróság egy év két hónap börtönbüntetésre ítélte. Egy év ...
Az idei X-faktor harmadik döntőjében Alföldi Róbert került kellemetlen helyzetbe, ugyanis két lánya kényszerült párbajozni egymással. A viadalból Batánovics Lili került ki győztesnek, Eckert Anikó számára véget ért a verseny. Az MDC és Tóth Marci után Eckert Anikó is kényszerült búcsúzni az X-faktorból. A mentorgárda szerint bár Anikó nagyszerűen énekelt ebben a fordulóban, Batánovics Lilinek ...
Legalább is a Hir24 riportjából ez derül ki. Félve raktuk portálunk Kultúra kategóriájába az alábbi videó összeállítást, hiszen a Való Világ nem éppen a kulturális mivoltától híres. Inkább szórakoztató reality műsor, pont olyan, amilyen a “nép”-nek kell. A Hir24 több riportot készített a Való Világ 6 jelentkezőiből, melyet a lenti összevágásban láthatsz. Nem éppen túliskolázott, ...
Az X-faktor második fordulójában a világ minden tájáról lehetett dalokat hallani. Végül a fiúk csapata csapott össze a lányok csapatával. Alföldi “lánya” folytathatja tovább a versengést. Szombaton mind a tizenegy produkció bemutatásra került. Tóth Marci vegyes kritikát kapott a Taylor Swift dalra, amit előadott. Az őt követő Batánovics Lili és a ByTheWay formáció azonban nagy ...
A vendéglátásban megszokott dolog a borravaló, vagy szervizdíj. Vagyis ha elmegyünk egy étterembe vagy egy kávézóba, akkor szokványos dolog, hogy a felszolgálónak adunk plusz pénzt a kiszolgálásért.
2013. október 12-13-án rendezték meg az év legfotósabb napjait a Lurdy-házban, Photoexpo néven. Az évről évre nagy sikert arató fotós rendezvényen a legtöbb gyártó ismét megjelent termékeivel, melyeket akár ki is lehetett próbálni ingyenesen. A Pixinfo által szervezett Photoexpo 2013. rendezvényen megjelent neves gyártók és márkák: HP, Epson, DigitalWorld, Fotooutlet, Linear, Panasonic, Photoking (A 2013-as ...
Sokan nem is tudják, hogy okostelefonjuk segítségével akár távirányítót is varázsolhatnak legkedvesebb telefonjukból. Vajon az okostelefonos alkalmazások vannak-e annyira jók, mint egy hagyományos? A hagyományos távvezérlőnek mindig megvan a helye, szinte sosem keveredik el a tévé mellől. Ráadásul a kapcsoló kifejezetten a tévénkhez lett gyártva, ami nagyon fontos tulajdonság. Hiába vannak univerzális kapcsolók vagy okostelefonra készült applikációk, egyértelmű, hogy a teljesen ...

