A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet ingyenes X Faktor koncertsorozatot szervez a fiataloknak. Az első állomás május 13-án lesz Tamásiban, a Deja Vu rendezvénycsarnokban, este 7 órai kezdettel. A fellépők között van, a közönség ked...
Janicsák Veca saját első slágere alig pár napja jelent meg, máris nagy az érdeklődés iránta. A Kék angyal című dal szövegét maga Veca írta, saját életéből merített hozzá ihletett. Az interneten több tíz ezren láttán, s a válo...
Azerbajdzsáni duó, Ell és Niki nyerte az 56. Eurovíziós Dalfesztivált. A két fiatal énekes a Running Scared című dallal végzett az első helyen. Azerbajdzsán az idén negyedszer vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, és eddig mindig ...
Timi Chen esett ki az elmúlt csillag születik 2011 középdöntőjéből. Igen szoros volt a verseny, sok színes produkciót láthattunk, de egy embernek ismét búcsúznia kellett. Ha meg szeretnéd írni a véleményedet, azt lentebb megteheted. ...
A jelző nem véletlen. A zsűri szájából hallottuk ezt, ami szintén nem véletlen. A népszerű “Lehetsz Király” című dalt adta elő László Attila. Furcsa választás egy 14 éves fiútól olyan dal, amit 3 képzett, felnőtt éne...
“Az Everdance visszatért”. Legalább is a bírák szerint, most sokkal jobb volt a tánccsapat, mint legutóbb. A múltkori válság után most jött a fellendülés és a fejlődés pillanata, tehát egyértelműen pozitív értékelést ...
Szabó Ádámról már tudjuk, hogy hihetetlen nagy harmonika virtuóz, igazi előadóművész, és professzionális zenész. Fiatal kora ellenére zenetanárokat meghazuttolva improvizál, és könnyed zenejátékkal nyűgözi le a közönséget. A zs...
Timi Chen a produkció előtti kis filmben bevallotta, hogy a múlt heti szereplése, még saját szemszögéből is nézve, kritikán aluli volt. Érezte, hogy van még hova fejlődnie, van még mit csiszolni, képezni az énekhangján. Úgy indult ne...
Gomes, érdekes és egyben színes személyiség, legalább is a zsűri szerint. Tulajdonképpen nem mutatott újat, ugyanazt láthattuk, amit eddig, csak kicsit másképp. A táncos általában egy történetet “mesél” el táncával. A pr...
Végül kiderült, hogy az Appril Project Ricsi nélkül lépett fel a csillag születik 2011 színpadára. Aki olvasta előző hírünket, az tudja, hogy az egyik táncos a csapatból, Ricsi lesérült a főpróbán. De nem kell megijedni, mert megmu...

