Egy hete Wolf Kati áll az első helyen a legnagyobb eurovíziós statisztikai oldalon. Az X-Faktor döntős Wolf Kati a neves májusi düsseldorfi dalfesztiválra a Szerelem miért múlsz? című dal angol nyelvű verziójával a What about my dreams című számmal készül. S bár az X-Faktor döntős örül a bíztató jeleknek, a dalfesztiválra továbbra is teljes erőbedobással [...]
Ismét elindult az X-Faktor tehetségkutató verseny megmérettetésén Muri Enikő, Németh Katica és Mazsi. A három lány nyilatkozata abban megegyezett, hogy ők már ismerősként tértek vissza, s tudják, hogy az X-Faktorba való jelentkezéssel mire is vállalkoztak valójában. Forrás: www.rtlklub.hu
X-Faktor koncert lesz április 19-én, kedden 19 órától Miskolcon a Művészetek Házában. Fellép az X-Faktor győztese és két döntős: Vastag Csaba, Király L. Norbert és Vastag Tamás. Legutóbb januárban jártak Miskolcon az X-Faktor sztárjai, akkor Janicsák Veca, Wolf Kati Shodeinde Dorka, Szabó Mariann, Summer Sisters, Domokos Fanni is velük koncertezett.
Bár nem adtunk hírt róla, az összes médiában, rádióban, tv-ben, újságban, még a csapból is az folyt, hogy a magyar x-faktor a nagy sikerre való tekintetre megismétli önmagát. Vagyis 2011 is az x-faktor éve lesz, az RTL Klub megrendezi a második szériát. A nagy nevek hallatán – mint például Vastag Csaba, Wolf Kati, Király L. Norbi, [...]
Sok ezren tolongtak, hogy bejussanak a második X-Faktor válogatására. Profik és amatőrök egyaránt, akik szentül hiszik, bennük van az X-Faktor. A hatalmas tömegben ismerős arcokat is fel lehetett fedezni, mint Muri Enikő és Németh Katica. Ők újra megpróbálják. Tavaly Muri Enikőt és Németh Katicát nagyon kevés választotta el, hogy az X-Faktor legjobb 12 énekesei közé [...]
Az X-Faktor döntőse Király L. Norbert április 22-én, pénteken, Nagyváradon a Queen’s Pubban lép fel, este 20 órától.
Debrecenben, április 17-én, vasárnap 18 órai kezdettel a Főnix Csarnokban megrendezett koncerttel indul az X-Faktor című tehetségkutató verseny élő, országos turnéja. A fellépők között ott lesz Vastag Csaba X- Faktor nyertes, Takács Nikolas, Király L. Norbi, Wolf Kati, Shodeinde Dorka, Summer Sisters. A zenei kíséretet az Abrakazabra együttes látja el. Forrás: haon.hu
A 3. adásban még színesebb volt a csillag születik versenyzők felhozatala, mint eddig. Ezt igazolja a fellépők és a továbbjutók is egyaránt. Egész pontosan 9, azaz kilenc továbbjutó produkció keletkezett. Ha összeszámoljuk az eddig adásokat, akkor arra jutunk, hogy a jövő heti élő adásban 23 versenyző lesz. Közben a csillag születik 2011 műsorvezetői 24 versenyzőről beszéltek?! [...]
Hogy kerül egy seobagoly egy infraszauna kabinba? A seobaglyak szeretik az infraszaunát? Mindenek előtt tisztázni kell, hogy mi az az infraszauna, mire jó, és milyen jótékony hatásai, előnyei, stb.. vannak. Mint tudjuk a seobaglyak éjszakai állatok, nappal leginkább alszanak, pihennek, mégis szívesen használják az infrakabin adta pozitívumokat. Több szemszögből meg lehet közelíteni egymáshoz való viszonyukat, [...]
Székelyudvarhelyen a városi Sportcsarnokban léptek fel az X-Faktor Erdélyben turnézó sztárjai április 12-én. A mentor Keresztes Ildikó, Vastag Csaba, Takács Nikolas, Wolf Kati, Janicsák Veca, Summer Sisters, Shodeinde Dorka. Vastag Csaba az X-Faktor győztese a The Calling-ot adta elő, majd Takács Nikolas az X-Faktor második helyezettje a Halleluja-t énekelte. Majd a hölgy X-Faktorosok közül, Janicsák [...]