A szupertelefonok követhetik a sorban az okostelefonokat

2016. augusztus 1. 10:31.

Óriási innováció várható a jövőben az okostelefonos iparágban – jelentette be Wang Yanmin, a Huawei egyik európai régiós üzletágának elnöke, aki elmondta, hogy miután az okostelefonok fejlődése az elmúlt hónapokban alaposan megtorpant, a jövőben olyan újdonságok várhatók, amelyek egy komplett generációváltásra ösztönzik az iparágat. Ennek megfelelően hamarosan elfelejthetjük az okostelefon kifejezést, amely helyett az új készülékeknél a szupertelefon név lesz a használatot.

Élő organizmus a külső fémvázon

Wang szerint a háttérben már a tervezőasztalon lévő szupertelefonok azt a célt szolgálják majd, hogy a fizikai valóságot összekössék a virtuális valósággal, ami azt jelenti, hogy a készülék kvázi egy élő organizmusként viselkedik majd. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy intelligens rendszerként tanul, vizsgálódik, tanulmányozza és rögzíti viselkedésünket, szokásainkat és így tovább.

A szupertelefonok a Huawei elnöke szerint képesek lesznek arra, hogy megértsék az embert, egyfajta kölcsönhatásban lesznek a környezettel, ezáltal nem csak gyorsabbá, hanem lényegesen egyszerűbbé is teszik majd a mindennapjainkat. Az ebbe a kategóriába sorolt készülékek rengeteg innovatív ötletet valósítanak meg minden téren, ezáltal például képesek integrálni és kombinálni az egyes applikációkat, az egyelőre pedig még csak álomszerű 5G-s hálózatokkal szinte bármit összeköthetünk majd egymással úgy, hogy az adatáramoltatás a legnagyobb fájlok esetében is szupergyors lesz majd.

12 éves fejlődési ciklusok

Az elnök felidézte, hogy a mobiltelefonok fejlődésének ciklusait átlagosan 12 évre bonthatjuk fel, ezáltal körülbelül évtizedenként cserélődtek a trendek, és érkeztek forradalmi változások a múltban. Az első generációt például 1995-től számítjuk, a Motorola első generációs telefonjával, amely lehetővé tett egy olyan típusú kommunikációt, ami korábban teljességgel elképzelhetetlennek tűnt. A vezeték nélküli hívások vagy SMS üzenetek alapjaiban változtatták meg a kommunikációt.

12 évvel később, 2007-ben aztán berobbantak az okostelefonok, ezáltal az iPhone és az Android operációs rendszerrel szerelt készülékek, amelyek már az internetet is a markunkba adták, de kvázi egy teljes multimédiás eszközt biztosítottak, aminek köszönhetően mindent lehetőségünk nyílt a kezünkből irányítani. A következő generáció így nagyjából 2019-2020 tájékán érkezhet, ami a Huawei szerint egy ugyanolyan lényeges előrelépés lesz majd a telekommunikációs iparágban, mint a hagyományos mobiltelefonokhoz mérten az okostelefonok megjelenése.



A szupertelefonok követhetik a sorban az okostelefonokat adatai

A szupertelefonok követhetik a sorban az okostelefonokat - Hasonló hírek

  1. Továbbra is zuhanóban vannak a PC eladások Mióta a hordozható készülékek, de főként az okostelefonok elterjedtek a piacon, a számítógépek, valamint a hozzájuk kapcsolódó hardverek eladásai drasztikus...
  2. Így programozz univerzális távirányítót Szerencsére még ma is kaphatók olyan televízió készülékek, amelyek néhány évnyi aktív használat után nem lehelik ki a lelküket, ezáltal...
  3. Ezért fontos minél korábban elkezdeni a nyelvtanulást A gyermekek születésük utáni első éveikben sokkal fogékonyabbak a nyelvtanulásra, mint később bármikor, ezáltal anyanyelvük mellett egyszerre akár több másik...