Szex a terhesség alatt

2016. február 15. 11:24.

A terhességet nagyon sokan – főként a férfiak – azzal hozzák párhuzamba, hogy ebből kifolyólag le kell majd mondani a szexről és az intimitásról. Ez azonban ebben a formában teljes butaság, hiszen bár tény és való, hogy vannak olyan esetek, amikor kerülendő, és a terhesség utolsó időszakában az együttlétek már nem is ajánlottak, de ha nem vagyunk veszélyeztetett terhesek, nem kell aggódnunk a szeretkezés miatt. 

A legnagyobb tévhitek:

  • Az együttlét során káros kórokozók juthatnak a méhbe, amelyek árthatnak a magzatnak. Természetesen nem igaz, a méhszáj ugyanis csak és kizárólag akkor van nyitva, amikor fogamzásra alkalmas állapotban van, ha megtermékenyítésre került, tehát fennáll a terhesség állapotba, a nyákdugó lezárja, és nem kerülhet be semmilyen nem kívánatos anyag.
  • A hímvessző sérülést idézhet elő a méhben fejlődő magzatnak. Ez sem igaz. A hüvely nagyon speciális alakkal rendelkezik, így normális esetben, hovatovább finomabb együttlétek során nem kell attól tartanunk, hogy a hímvessző eléri a méhet.
  • Túl nagy nyomás helyeződhet a fejlődő babára. Nyilván nem árt szex közben elővigyázatosnak lenni, ellenben a magzat a méhen belül kvázi lebeg, és a magzatvíz megvédi a külső hatásoktól, így annak az esélye, hogy összenyomjuk, tulajdonképpen egyenlő a nullával.
  • Az ondó megindítja a szülést. Tény és való, hogy az ondóban található az a prosztagladin névre hallgató anyag, amelyet az orvosok nagy koncentrációban a szülés megindítására használnak, de gyakorlatilag a szeretkezés közben a hüvelybe kerülő ondó jelentéktelen mennyiségben tartalmazza, így az nem gyakorol hatást a szülésre.

Amit fontos figyelembe venni a témában, hogy a kismamára normális körülmények között nagyon jó hatást gyakorol a szex, hiszen az ilyen izgalom fokozza a nemi szervek vérellátását, de erősíthető ezzel a méh izomzata is, ami így könnyebben felkészül a szülésre. Ezen túlmenően mentálisan is kedvező hatást gyakorol a terhes nőre, hiszen a kielégülés elősegíti a kiegyensúlyozott mindennapokat és a jobb alvást, ezáltal a pihenést is.

Amikor tényleg nem ajánlott a terhesség alatt szeretkezni

Természetesen vannak azért olyan helyzetek, amikor a klasszikus értelemben vett szeretkezés valóban nem ajánlott a terhesség alatt. A legnyomósabb eset az, amikor veszélyeztetett terhességről van szó, hiszen ilyenkor sokkal nagyobb a koraszülés és a vetélés kockázata a kismama esetében, amit egy behatolás elősegíthet. Akkor sem ajánlott a terhesség alatti szex, ha az anyának korábban már volt vetélése, esetleg a méhlepény rosszul helyezkedik el a méhen belül. Szintén nem ajánlott, ha a terhesség során hüvelyi vérzés lép fel, esetleg a kismamának ismeretlen eredetű alhasi panaszai és fájdalmai vannak. Szintén nem ajánlott még a hagyományos szex a terhesség utolsó heteiben, ellenben a leleményes párok garantáltan ilyenkor is megtalálják majd a módját annak, hogy kielégítsék egymást, hiszen erre nem csak hagyományos úton van lehetőség.



Szex a terhesség alatt adatai

Szex a terhesség alatt - Hasonló hírek

  1. Így hatnak egészségünkre az egyes zenei stílusok Arról már sokszor és sok helyen hallhattunk, hogy a zene rendkívül jó hatást gyakorol egészségünkre. A bochumi Marienhospital Herne kórház...
  2. Amit a biztonságos szexről tudni kell Noha a szex minden kétséget kizáróan az egyik legélvezetesebb dolog a világon, összességében vitathatatlan tény, hogy sajnos rengeteg veszélyt is...
  3. Egyáltalán nem az orgazmuson múlik, valóban jó volt -e a szex A szexuális együttlét nagyon nagy hangsúlyt jelent egy tartós párkapcsolat esetében, hiszen lehet az elégedettség, illetve a boldogság fokmérője is....