Zeneiskola és Zeneoktatás
-
Írjuk be az alábbi kottába, hogy melyik hangnak mi a neve. Ügyeljünk a módosító jelek lecke tárgyalásánál leírt fontos szabályra (sor elején vagy az ütemen belül található-e).
A következő feladatnál pedig fordított a szituáció. A beírt hangokat kell ábrázolni violinkulcs használatával.
-
Korábbi leckénél láthattuk, hogy a fehér billentyűkön (törzshangok) kivül feketék is találhatóak egy zongorán. A módosító jelek, mint ahogy az a nevükből is következik a törzshangok, illetve szolmizációs hangok módosítására szolgálnak. A hangokat fel lehet emelni és le lehet szállítani fél hanggal. Ekkor egy módosított hangot kapunk, melynek elnevezése a hang + egy végződés. A [...]
-
Már volt szó róla a Dallam (3. lecke) tárgyalásánál, emlékeztetőül nézzük is meg, melyek a törzshangok:
C D E F G A H C
Ezt a sort C-dúr skálának is hívjuk. Nézzük meg, hogy egy hangszeren, nevezetesen egy zongorán (vagy billentyűs hangszeren) hol találhatóak ezek a hangok.
Megfigyelhető, hogy vannak fekete és fehér billentyűk is, alapjában véve [...]
-
Írjuk a hangok alá az abc-s, valamint a szolmizációs elnevezését is!
Most pedig fordítva. Írjuk be a Basszuskulcsot, majd a hangjegyeket a megfelelő helyre! Ritmustól most eltekintünk, legyen mindegyik negyedértékű, ütemvonalak sem kellenek! (figyeljünk a húzott szár irányára!)
Hasonló leckék:Feladatok violinkulcs gyakorlásához Írjuk a hangok alá az abc-s, valamint a szolmizációs elnevezését...
Hasonló leckék:
- Feladatok violinkulcs gyakorlásához Írjuk a hangok alá az abc-s, valamint a szolmizációs elnevezését...
-
A negyedik vonalról kezdjük el írni, és 2 pontot teszünk a 4. vonal fölé és alá, mégpedig a következőképpen:
Azért hívják F-kulcsnak, mert a (kis) F hang helyét jelöli a kottában, ami a negyedik vonalon van. Innen kezdjük írni, és a 2 pont is az F hangot jelöli. Az ábrán tehát az F hang látható. [...]
Hasonló leckék:
- Violinkulcs, vagy G-kulcs (4. lecke) A második vonalról kezdjük el rajzolni a következőképpen: Azért hívják...
-
Írjuk a hangok alá az abc-s, valamint a szolmizációs elnevezését is!
Most pedig fordítva. Írjuk be a Violinkulcsot, majd a hangjegyeket a megfelelő helyre! Ritmustól most eltekintünk, legyen mindegyik negyedértékű, ütemvonalak sem kellenek! (figyeljünk a húzott szár irányára!)
Hasonló leckék:Feladatok F-kulcs gyakorlásához Írjuk a hangok alá az abc-s, valamint a szolmizációs elnevezését...
Hasonló leckék:
- Feladatok F-kulcs gyakorlásához Írjuk a hangok alá az abc-s, valamint a szolmizációs elnevezését...
-
A második vonalról kezdjük el rajzolni a következőképpen:
Azért hívják G-kulcsnak, mert az (egyvonalas) G hang helyét jelöli a kottában, ami a második vonalon van (ahonnan kezdjük a kulcs írását). Az ábrán tehát a G hang látható.
*
Az abc-s hangok sorrendjét ismerve, innen már ki tudjuk számolni a többi hang helyét.
Értelemszerűen a sor végén levő C után [...]
Hasonló leckék:
- Basszuskulcs, vagy F-kulcs (5. lecke) A negyedik vonalról kezdjük el írni, és 2 pontot teszünk...
-
Mint már említettem, a hangmagasság a rezgések szaporaságától függ. Ezt fejezi ki egy fizikai mennyiség, a rezgésszám, más szóval frekvencia. Mértékegysége hertz (Hz). 1 mp alatt megtett teljes rezgések számát jelenti.
1. A betűs kotta
Az egyik lejegyzési mód, amit egyszerűsége miatt használnak. Ha valamit gyorsan le akarunk írni, akkor ezt érdemes alkalmazni. Lényege, hogy a ritmikai [...]
-
Egészítsük ki úgy az ütemeket, hogy megfeleljenek az ütemmutatóban megadott számértéknek!
-
2. Lecke: Kotta - Ritmika