X-faktor – RTL Klub
-
Ahogy mi is beharangoztuk Takács Nikolasnak május 27-én a Sportmaxban saját önálló koncertje volt. A buli óriásira sikeredett. Az X Faktorban elhangzott dalok mellett Takács Nikolas saját szerzeményeket is előadott, valamint legnépszerűbb társával Wolf Katival is duettezett. A koncert szervezői nem csak a közönségnek, de Takács Nikolasnak is meglepetést okoztak, először mentora Keresztes Ildikó kívánt [...]
-
Gomes volt az utolsó kiesője a Csillag születik 2011-nek, így most már megvan a 4 döntős: László Attila, Krizbai Teca, Szabó Ádám és az Appril Project. Azonban lássuk, hogy hogyan vélekednek a korábbi versenyzők az idei döntősökről. Gál Sándor, akit még az első szériában láthattunk, mint a 4 for Dance tagját, talán nem meglepő, hogy [...]
-
Népegészségügyi kampány indul Rizikófaktor néven, jelentette be az egészségügyi államtitkár Budapesten. A kampány elsősorban a fiatal, aktív éveiben lévő nőket célozza meg, s a nők körében egészségügyi problémákat okozó három rizikófaktorra hívja fel a figyelmet. Ez a három rizikófaktor: a stressz, a szex és a szenvedélybetegségek. A hangsúly az életvitel változtatáson van és a szűrővizsgálatok [...]
-
Takács Nikolas X Faktor döntőse és Szabó Ádám a Csillag születik különc harmonikása rögtönzött közös produkcióval tisztelegtek egymás tehetsége előtt. Takács Nikolas a Hallelujah című dalt énekli, harmonikán kísér Szabó Ádám. Érdemes újra nézni a két műfaj találkozását. Forrás: www.rtlklub.hu
-
Minden élőlény számára az életet jelenti a víz, ezt a tényt gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni. A Magyar Víziközmű Szövetség a Vezetékes Vízellátás Napja alkalmából országos Guinness Rekordkísérletre hívja és várja a lakosságot 2011. június 8-án. A rekordkísérlet abból áll, hogy megpróbálják egyszerre, egy időben a legtöbb csapvizet fogyasztani. Minderre Vác főterén kerül sor, ahova mindenkit [...]
-
A Budapesti Nyári Fesztivál június 10-én nyitja meg kapuit, ám nem minden napi programmal indít. A Mindörökké Liszt! címmel induló koncerten Edvin Marton és sztárvendégei lépnek fel a Liszt év alkalmából. Az est fő momentuma, Edvin Marton és a 2010 legjobb hangjának választott fiatal énekesnő Janicsák Veca X Faktor döntős fellépése lesz. Romantikus és szerelmes [...]
-
A tiszaligeti Turisztikai és Szabadidőközpont a helye az idei „Remondis” Városi Gyereknapnak, ami május 29-én 10 órakor kezdődik. A rendezvény sztárvendége Vastag Csaba lesz 17 órától. Egész biztosan a „lurkók” és szüleik is élvezni fogják az X Faktor győztes fellépését.
-
2011 őszére halasztják a május 23-ra, május 24-re, és május 25-re meghirdetett marosvásárhelyi, gyergyói és krasznai koncerteket, a Defender Production rendezvényszervező iroda objektív okokra hivatkozott. Cserébe ősszel nagyszabású élő X Faktor koncertekkel kárpótolják a közönséget, s ekkor az X Faktor sztárok már saját dalaikat is előadják. S azok, akik már a májusi koncertre jegyet vásároltak [...]
-
Alig foglalta el helyét az amerikai X Faktor zsűritagjai között Cheryl Cole, máris mennie kellett. Vannak, akik értetlenül állnak a döntés előtt, miért nem felelt meg a szexi Cheryl az amerikaiaknak. Pletykák szerint a brit akcentus volt a kirúgás oka, pedig épp az amerikai X Faktor csábította a tengerentúlra az énekesnőt, aki eddig az angol [...]
-
Takács Nikolas a Bad Boyzt kérte fel, hogy a május 27-i nagykoncertjén lépjenek fel együtt, s ehhez tanítsák meg őt táncolni. Takács Nikolas a Blikknek elárulta, hogy ahhoz, hogy egy énekes a több mint két órás show alatt táncoljon és énekeljen hihetetlen kondiba kell lennie, s ez még a legprofibbaknak sem mindig megy. Ezért ő [...]