Négy éve annak, hogy Puskás Peti a Megacastingtól egészen a döntőig dalolta magát, rengeteg tehetséget utasítva ezzel maga mögé, ám a zsűri még sem őt titulálta 2006 hangjának. Ennek ellenére mára még is sztárként emlegeti a nagyérdemű. Az énekesi vénával megáldott fiatalt a tehetségkutató harmadik szériája által ismerhette meg a közönség, s bár kvalitását senki [...]
Kisebb botrány alakult ki a Megasztár háza táján. A 91 éves Pál István, mint utóbb kiderült, nem önszántából érkezett a stúdióba. A Tv2 kereste meg, és hozatta el, majd egy teljes valótlanságon alapuló cikkre hivatkozva, erotikus nóta éneklésére próbálták rávenni. István bácsi megsértve, és szégyenkezve kellett, hogy távozzon a műsor felvételéről, és bár többen kérték, ne [...]
Szeretnéd mi? Én is szeretném, de sajnos ez nem igaz. Viszont reméljük, hogy lesz néhány jó kis ütös rockzene is a Megasztár 5 palettáján, hiszen ebből mindig keveset látunk. És hogy hogyan jutott ez eszembe?
Tudjátok, fiatalokból “könnyű” sztárt faragni. De ugyan már, mondjatok olyan aktív, énekes-sztárt aki már a hatvanon is túl van! Ilyen sztár [...]
„Ami az egyiknek szemét, a másiknak kincs.” Kevés olyan ember lézeng az országban, aki ne ismerné Tabáni István nevét. A múzeumi teremőrből sztárrá avanzsált kiscsillag majdnem pályát tévesztett, egy korábbi kudarc megélése miatt. Késznek érezve magát a megmérettetésre, a fiatalember jelentkezett a TV2 Megasztárjának negyedik szériájába, ahol bekerült a legjobb harminc énekes közé. Varga Barnabással [...]
Nehéz helyzetbe került a múlt szombati adásban látott Vocal Accoustic Band, ugyanis a kéttagú formációt a közös produkció alapján nem juttatta tovább a négy döntnök. Eszenyi Enikő azonban szólóban Andrásnak megadta a lehetőséget, és ő élt is vele, kiérdemelve az első rostán való sikeres átlépést.
A páros körülbelül fél éve lép fel ebben a felállásban, és [...]
Miután Király Viktor lett a 2008-as év hangja, a döntőben megelőzve Hient és Nkuya Soniát, bebizonyosodott, hogy a Megasztár nem ismer határokat. Nem csupán a szomszédos országok magyarok lakta területeiről érkeztek tehetséges versenyzők, hanem akár más kontinensekről is. Az ötödik széria sem lesz kivétel ezalól.
Már az első válogatásról készült adásban feltűnt Kállay-Saunders András, aki hangjával [...]
Több ezren jelentkeztek a Megasztár nevet viselő tehetségkutató 5. szériájába, ám csak egy valaki válhat közülük legendává. A zsűri a meghallgatások során több fület gyönyörködtető hanggal megáldott versenyzőt juttatott tovább, ugyanakkor – ahogy ez egy versenyen lenni szokott – másokat viszont el kellett utasítaniuk. Az utóbbit egyesek nehezen viselték.
Így volt ezzel Attila is. Otthonában sokat [...]
Alig három hónapja él Magyarországon a Megasztár egyik lehetséges új üdvöskéje, máris a figyelem középpontjába került. Kállay-Saunders András nem csak énekhangjával tűnt ki a többszáz jelentkező közül. Kissé tört magyarságával, és félig magyar-félig kínai társával, Li Olivérrel igazi furcsa figuráknak tűntek a színpadon.
Azonban egy pillanattal később máris feledésbe merült a külsőséggel kapcsolatos meglepetés. Ugyanis amikor [...]
Néhány nap alatt meghódította az internetet az a férfi, aki a Megasztár ötödik szériájának előválogatóján az Alphaville együttes Big in Japan című számát dolgozta át. A videó fénysebességgel terjed a különböző videómegosztókon, blogokon és közösségi oldalakon. A Bikicsunáj lassan fogalommá, modern szállóigévé válik.
Alphaville? – Bikicsunáj Bój – Bikicsunáj & Furevü Ján
Kiemelt videó a Tv2 honlapján, [...]
Több újítást hozott a Megasztár 5, legalábbis a jelentkezéssel kapcsolatban. Eltörölték a korhatárokat, emellett már többtagú formációk is próbálkozhattak. Aki nem bírt a kíváncsisággal, élő webkamerás közvetítésen nézhette a castingot a Millenárisról. A legújabb dobás pedig a közönség internetes szavazása: a voksok legalább egy produkciót a zsűri elé jutatthatnak.
Szombattól kezdve a tévénézők is láthatják azt [...]