2010. december 17. Péntek este – A megasztár legutolsó, végső döntője, vagyis a finálé. Az utolsó megmérettetésen a zsűri már csak véleményt alkothatott, a megasztár nyertese címet pedig az kaphatta meg, akit a nézők megszavaztak. A megasztár adás alatt végig nagyon szoros volt a verseny, de a 2010 év hangja címet csak egyetlen ember vihette [...]
Tolvai Renáta és Kökény Attila egy-egy cím büszke tulajdonosai, Reni az Év Női Hangja, Attila az Év Férfi Hangja. Azonban egyik énekes sem éri be eme megtisztelő címmel, mindegyikük az Év Hangja akar lenni. A finalisták fáradságot nem kímélve gyakoroltak és készültek a pénteki fináléra. A versenyzők összeszoktak a hónapok alatt és nagyon megszerették egymást.
Annak [...]
Az elmúlt péntek este úgy érkezett színpadra a 3 megasztár, hogy ők már dobogósok. Aki idáig eljutott, már most is magáénak tudhatja a megasztár nyertese címet, hiszen több ezer versenyző közül került be az első 3-ba. Mivel csak hárman énekeltek az utolsó előtti döntőben, így több dallal is készülniük kellett a tehetségeknek.
Egész pontosan 1 hét alatt [...]
Ma este kiderül, hogy ki az a két versenyző, aki bejut a Megasztár 5 fináléjába. Kökény Attila, Tolvai Renáta és Szíj Melinda van már csak versenyben. Mint minden döntőre, most is lázasan készültek az énekesek. Mindenki érzi a súlyát a ma esti produkciónak. Pontosan ki milyen dallal készült mára, legyen titok, de annyit elárulhatunk, fantasztikus [...]
Friderikusz Sándor szerint Szíj Melindának komoly problémái vannak, amin csak egy szakember tud segíteni. A zsűritag fel is ajánlotta az énekesnőnek, hogy elviszi egy pszichoanalízisre, de Melinda hallani sem akar róla. A Megasztár 5 énekesnője megosztja a közönséget. Rengetegen imádják hangját és elnézik neki sutaságát. Míg másokban – mint Mester Tamásban is – felháborodást kelt, hogy [...]
A december 3-ai megasztár döntő az évszakok estéje volt. Olyan dalt énekeltek a tehetségek, melyek köthetők valamilyen szinten egy évszakhoz. Mindannyian 2 dallal próbálták megszerezni a nézők szavazatait. A szavazatok alapján azonban alul maradt Kállay Saunders András és Tolvai Renáta, ők ketten kapták a legkevesebbet. Így a zsűri feladata volt dönteni, hogy kit tartanak bent, és [...]
Pár hét és kiderül, ki a legjobbak legjobbika. Egyre szorosabb a verseny, egyre nagyobb a tét (de nem a lét a tét : ) ). Már csak négyen vannak: Szíj Melinda, Tolvai Renáta, Kökény Attila és Kállay-Saunders András. A ma esti döntőben kimondottan évszakos dalokat hallhatunk. Vagyis olyan dalokkal készülnek az énekesek, amik tipikusan valamelyik [...]
Az érzéki megasztár 5 döntőjének végére a nézők szavazatai alapján a legkevesebb voksot Kállay Saunders András és Giorgio (Djordjevic István) kapta. A verseny egyre kiélezettebb, egyre kevesebben vannak, és egyre nagyobb az izgalom, vizsgadrukk. Végül András maradhatott bent a megasztárban, ahol jövő héten már csak négyen mérettethetik meg magukat. Giorgio remek hangjától viszont búcsúznunk kell, legalább is, [...]
A versenyben maradt öt Megasztár-versenyző minden fortélyt bevet, hogy ma este elcsábítsa a közönséget. Dögös és igazi vérpezsdítő dalokkal készülnek a döntősök. Tolvai Renáta rövid haját hosszú szőke tincsekre cseréli. Zsidró Tamás, mesterfodrász 200 tincset varr Reni hajához, amivel még vonzóbb lesz az egyébként is csinos lány.
A fiatal énekesnő szerint a férfiak számára a hosszú [...]
Mester Tamás meglepően nyilatkozott Szíj Melindáról. A zsűritag nem nézi jó szemmel, hogy a színpadon csetlő-botló, nem éppen sztáralkat Melindát ajnározza a közönség. Mester Susan Boyle-szindrómának nevezte az esetet, és nem szeretné, ha Szíj Melinda lenne a befutó a Megasztárban, ugyanis szerinte Kökény Attilának vagy Kállay-Saunders Andrásnak kellene nyernie.
Tamást egyszerűen zavarja, hogy Melinda minden szavazásnál az [...]