• Világszerte, főként a fejletlen, vagy éppen fejlődő országokban egyre nagyobb problémát jelent a lakáshiány, így például Dél-Amerikában, Afrikában, valamint Ázsia egyes pontjain számtalan ember és család kényszerül olyan maguk által épített viskókban tölteni mindennapjaikat, amelyekben a nyugati társadalom tagjai talán még csak szerszámot sem tárolnának. Míg Magyarországon nagyon sok embernek, és ezáltal a kormánynak is [...]

  • Újabb magyar történelmi emlékek kerülnek felújításra, ezúttal Borsod megyében, ahol a Nemzeti Kastélyprogram részeként teljes felújításon esik át a fáji és a füzérradványi kastély, de a keretből telik még az eredlény L’Huillier-Coburg kastély felújításának folytatására is, ami mellett az óriási építmény csodaszép parkja is teljes rekonstrukción esik át – derült fény minderre azon a szakmai [...]