A pentaton skála egy olyan ötfokú hangsor, amelyik a diatonikus skálából lett származtatva úgy, hogy kimarad a rendszerből a ti és a fá, tehát az a 2 alkotó elem, amely a fél hangnyi távolságot jelentette. Ezért itt másfél hangnyi köz jön létre. Mivel 5 hangból áll, attól függően, hogy melyik hangról (fokról) indítjuk a sort, megkülönböztetünk […]
A diatonikus skála egy olyan hétfokú hangsor, amelyben a fokok egymás után következnek, és egy oktávot (hangközök) foglal magába úgy, hogy minden egyes fok megszólal rajta. Minden egyes skálában meg van határozza, hogy a fokok milyen térközökkel folytatódnak, azaz fél, illetve egy egész hangnyi a távolságuk. A diatonikus skálákhoz tartoznak a Dúr skálák, a moll skálák […]
Már többször említésre került a skála, előjegyzés kifejezések korábbi leckék esetében. Mi az, hogy skála? Miért van szükség skálákra? Minek kell az előjegyzés? Először is tisztázzuk az alapvető jelentéseket: Skála: tulajdonképpen egy hangsor, aminek van kezdő- és záróeleme, s e két elem között emelkedhet vagy ereszkedhet. Az elnevezést abból kapja, hogy milyen hangrendszerben, hangnemben van, illetve hány […]
Nézzük meg, mik azok a zeneelméleti alapok, amiket már tudunk. Kotta és ritmika ismerete Dallam, törzshangok, szolmizációs hangok Violinkulcs és Basszuskulcs használata Zongora, billentyűs hangszer ismerete Módosító jelek: kereszt, bé, feloldójel Mindezek szolfézs alapfogalmaknak tekinthetők, és ezek, valamint egy hangszer ismeretében már bármilyen dalt, zenét le tudunk játszani egy kottából, ami nem haladja meg a […]
Írjuk be az alábbi kottába, hogy melyik hangnak mi a neve. Ügyeljünk a módosító jelek lecke tárgyalásánál leírt fontos szabályra (sor elején vagy az ütemen belül található-e). A következő feladatnál pedig fordított a szituáció. A beírt hangokat kell ábrázolni violinkulcs használatával.

